SZJA 1%-ának felajánlásához adószámunk:
18709292-113

ZENÉS SÖRDÉLUTÁN - FÁKLYÁS FELVONULÁS

A változatos idő ellenére - hol esett, hol sütött - nagyon sokan jöttek el az Uradalmi házhoz, a Csaba kertbe, hogy jól érezzék magukat. Bár egyesek szerint az Erdészkert Piliscsaba egyetlen közparkja, én úgy vélem ez szintén településünk közparkja. Mégpedig nem is akármilyen, hiszen ez volt az első olyan összefogás a civiliek részéről, amelyik megteremtette a Csaba kertet. Ez az öszefogás tisztította ki a területet, építette meg a korzót és tette lehetővé a padokat, a kandellábereket.

Itt rendeztük meg ezt a szép, vidám és egyben szomorú rendezvényt.

Képek az eseményről a Galériában.

Németek, szlovákok, civil szervezetek, vállalkozók, de sok-sok magánember is hozzájárult ahhoz, hogy a délután 2-kor kezdődő rendezvény késő éjszakáig tartott. És az sem tántorított el senkit, hogy időnként szép kis égi áldást kaptunk. Bevallom végigettem amit csak találtam. A szlovákok hagymás lángosát, a németek kápostás kockáját,  Kiss Gyöngyi erdélyi káposztáját,  Grősz Jóskáék pörköltjét, hogy a különböző süteményekről ne is beszéljek. Volt rengeteg féle bor, rövid ital és némi "illegális" sör is. Közben szólt a zene és sokan táncoltak. A hastáncos lányok nemcsak szépek voltak és ügyesek, de még a közönséget is megtáncoltatták.

Közben beszélgettünk ismerősökkel, bemutatkoztak egymást még nem ismerők és pár perc múlva már úgy csevegtek ők is, mintha már évek óta ismernék egymást.

Este fél 9-kor felkerekedett az egész társaság, rendkívül fegyelmezetten, fáklyákkal elsétáltunk az Erdészkertbe és jelképesen eltemettük az Óvoda-projektet. Itt azért már szomorúak voltunk. Úgy éreztük becsaptak bennünket és ellopták Piliscsabától a jövőt.

Sajnos nem volt elég, hogy Piliscsaba polgármestere, alpolgármestere, jegyzője még csak említésre méltónak sem találták ezt az eseményt, Jegyző urunk még rátett egy lapáttal és feljelentette a VPOP-nál rendezvényünket.

Nagyon sok rendezvény volt már községünkben, de olyanról még a legöregebb piliscsabai sem hallott, hogy egy civilek által indított eseményt a falu jegyzője feljelentett volna. Igaz eddig ilyet más sem tett.

Természetesen a megrökönyödésünk csak rövid életű volt, mert nem engedtük elrontani a kedvünket és elvenni a hitünket.

Németh András